Tényfeltárás-oknyomozás: Járai Zsigmond ex MNB elnök 2011.11.03

J e g y z ő k ö n y v ∗ az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága 2002-2010 közötti lakossági devizaeladósodás okainak feltárását, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló albizottságának 2011. november 3-án, csütörtökön 8 óra 3 perckor az Országház főemelet 58. számú tanácstermében megtartott üléséről. /kivonat/

Járai Zsigmond:

"A svájcifrank-hitelezés kialakulásakor arra lehetett számítani, hogy Magyarország előtt-utóbb, előbb 2008, aztán 2009, majd 2010-ben bevezeti az eurót és az euró–svájci frank árfolyamkockázata azért lényegesen kisebb mint a forint–svájci frank árfolyamkockázata, tehát az euró tényleges bevezetése egy komoly, stabilizáló lépés lett volna a pénzügyi rendszer szempontjából. Ez aztán 2008-ban a gazdasági válság kapcsán beláthatatlan időkre tolódott, és az euróbevezetés elképzelése gyakorlatilag szertefoszlott. Hozzájárult a probléma kialakulásához a bankok magasabb nyeresége is, svájci frankban a bankok nagyobb nyereséget realizáltak mint a forintkamatokban, és igyekeztek kihasználni a lakosság ez irányú tudatlanságát, hogy a svájci frankban nominálisan viszonylag alacsony kamatra adtak hiteleket, és úgy tűnt, hogy nem minden esetben magyarázzák el világosan az egyébként pénzügyi kultúrával viszonylag hiányosan képzett lakosság számára ezeket a kockázatokat.


Számos előadásban, ha megengedik, elmondom, igyekeztem felhívni a figyelmet, hogy aki svájcifrank-hitelszerződést ír alá, az tulajdonképpen két szerződést ír alá egy időben. Egyrészt egy hitelszerződést, másrészt pedig egy fogadást köt, egy hosszú lejáratú fogadást, hogy a svájci frank árfolyama a hiteltörlesztés időszakában és kamatfizetés időszakában mennyi lesz. Én a magam részéről elmondtam számtalanszor, a lóversenyt tisztességesebb fogadásnak tartom, mint a devizaárfolyamra való spekulációt. És az volt a benyomásom, hogy a lakosság döntő része ezt a szerencsejáték vagy fogadás részét a hitelszerződésnek, nem igazán érzékelte, és arra számítottak, hogy a svájci frank árfolyama tartósan stabil maradhat. /Itt a tanubizonyság az úgynevezett devizanyilvántartású kölcsön kontraktusok csaló mivoltára. Szerk./ 
Egyébként abban az időben vezető bankárokkal való beszélgetés is ezt támasztotta nekem alá, hogy maguk a bankok is arra számítottak, hogy tartósan stabil maradhat a svájci frank árfolyama. Komoly bankárok bizonygatták nekem, hogy nem a nagyobb nyereség értelmében, hanem a lakosság alacsonyabb terhei érdekében alakították ki a svájcifrankhitelkonstrukciókat.
Igazából nehéz megmondani, hogy hol indult el. Ahogyan ezt látni lehetett, a Magyarországon lévő külföldi bankok egy része indította el a svájcifrank-hitelezést. Az első talán a CIB volt, amelyik nagymértékben svájci frankban nyújtott hiteleket. A magyar bankok vezetői jobban látták a problémát, és azt mondták el, hogy kénytelenek követni a külföldi bankokat, mert ha ők nem alakítanak ki svájcifrank-hitelkonstrukciókat, akkor a hitelfelvevők más bankokhoz mennek át. Egy-két olyan bank volt, amelyik elmondta, hogy ők nem nyújtanak svájci frankban hitelt. A legkeményebben a City Bank állt ennek ellent, ők soha nem adtak – amennyire tudom – más devizában hitelt. Ők azt mondták, hogy már nagyon sok országban megégette magát a bank is, meg a lakosság is azzal, hogy már ország devizájában adósodott el, úgyhogy felelős bankok ilyen hitelt nem nyújtanak. / Itt a tanubizonyság arra, hogy a felelős kormányzati és pénzügyi körök tisztában kellett legyenenek a lakosság nem a jövedelmének megfelelő pénznemben eladósításának hatalmas veszélyeiről. Szerk./ De a bankok közötti verseny belevitte a magyar bankokat is. Elsősorban a néhány külföldi bank, Raiffeisen, Erste voltak a legdinamikusabbak ezen a területen. A magyarok inkább követték.
Az Európai Unióban liberalizált a devizagazdálkodás, tehát 2004-től fel sem  merülhetett, hogy kötött devizagazdálkodás legyen Magyarországon. Ez az uniós tagság egyik feltétele volt, egyébként már korábban, 2001-ben bevezettük a liberalizált devizagazdálkodást. Nem gondolom, hogy ennek bármilyen befolyása lett volna konkrétan a svájcifrank-eladósodásra. /Itt a tanubizonyság arra, hogy a devizaliberalizáció nem oka a devizanyilvántartású kölcsönök elterjesztésének. Szerk./ Az kétségtelen, hogy a szocializmus időszakában fennállt kötött devizagazdálkodásban nem lehetett más devizában eladósodni, az eladósodásnak nem a devizagazdálkodás liberalizálása volt a fő oka. A harmadik kérdésben arra válaszolnék, hogy ki mit tett az eladósodás lassítása vagy megszüntetése érdekében. Először is a kormányzat és gyakorlatilag a kormányzat befolyása alatt álló Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, röviden azt lehet mondani, hogy semmit nem tett. / Itt a tanubizonyság arra, hogy a magyar állam kötelességet múlasztott. A bekövetkezett károk a magyar államnak felróhatók! / 

A különböző pénzügyminisztériumi tisztségviselőkkel vagy kormányzati tisztségviselőkkel vagy PSZÁF-tisztségviselőkkel folytatott beszélgetésben nekem az a benyomásom alakult ki, hogy egyrészt nem is értik a problémát. Lehet, hogy nem is akarták megérteni. Ezt azóta sem tudom magamban elrendezni, hogy intellektuálisan nem értették, vagy egyéb érdekeltségük miatt nem akarták megérteni. Megmondom őszintén, hogy bizonyos esetekben mind a kettőre reális lehetőséget láttam. /Itt merül fel a korrupció gyanúja. Szerk./

A kormányzat érdekeltsége kifejezetten a gyors lakossági eladósodás volt, ezáltal ugyanis egy gyorsabb GDP-növekedést tudott Magyarország produkálni, és azt kell hogy mondjam, hogy intelligensebb kormányzati tisztviselők ezt el is mondták, hogy nem érdeke a kormánynak, hogy megállítsa a gyors lakossági eladósodást, ugyanis így a kimutatott GDP növekedés lényegesen magasabb volt, mint a természetes, normális adósságnövekedés útján zajló GDP-növekedés. /Itt érjük tetten a magyar államnak felróható okot. Szerk./

Tehát én úgy gondolom, hogy ez a 2000-es évek közepén, 2005-6-ban akár 1 százalékos GDP-növekedési többletet is hozhatott, miközben persze a másik oldalon egy óriási kockázat halmozódott fel. Valószínűleg a bankok nyomása is ebbe az irányba hatott, hogy ne tegyen a kormányzat semmilyen konkrét intézkedést. /Nevezzük nevén, bankok zsarolása. Szerk. / Az általános érvek azok voltak, hogy az Európai Unióban nem lehet megállítani azt, hogy mindenki abban a devizában adósodjon el, amiben ő szeretne, hogy ennek a kockázatát a lakosságnak magának kell viselnie, hogy tanulja meg a lakosság, hogy milyen kockázatokkal jár ez, / Lám, az aljas és cinikus szemlélet. /és azt kell hogy mondjam, hogy számos ilyen - hogy mondjam? – liberális vagy túlzottan neoliberális érv elhangzott, miközben magam is úgy gondoltam, hogy persze, aki ismeri a problémát, annak joga van fogadást is kötni a hitelszerződés mellé. Probléma azzal a 99,9 százalékkal volt, aki megítélésem szerint nem ismerte igazából a problémát és úgy kötött fogadást, hogy nem tudta, hogy mit tesz, és akinek nem volt ilyen fedezete. /Itt a tanubizonyág arra, hogy a bankok nem tájékoztatták tisztességesen a devizaadósokat. Mi több. Megvévesztették. Szerk./ A Nemzeti Bankban nagyon sokszor felmerült az, hogy hogyan lehetne lassítani vagy leállítani a devizahitelezést, azonban nem volt eszköze a Magyar Nemzeti Banknak arra, hogy ezt a folyamatot megakadályozza. Az eszközök a kormányzat kezében vagy a felügyelet kezében voltak. Ugye ezt nagyon jól mutatja, hogy amikor a kormány meg akarta állítani 2010-ben az Orbán-kormány megalakulása után, akkor néhány hét alatt megállította a devizahitelezés továbbterjedését. Akkor sem a Nemzeti Bank tette ezt meg, hanem a kormányzat. És úgy gondolom, hogy korábban is a kormányzat kezében voltak az eszközök.
A bank kezében egyetlen egy lehetséges eszköz volt, ez a tartalékszint szabályozása vagy megemelése. Ez azonban számos országban bebizonyosodott, hogy nem hatékony. Hogyha a jegybank megpróbálta volna megemelni a devizatartalékokat, tehát a devizahitelek utáni banki tartalékokat és így drágítani a devizahitelezést, annak egy következménye lett volna, mint ahogy sok országban ez volt, hogy más országok bankjai nyújtották ezeket a devizahiteleket, határon átnyúló szolgáltatásként esetleg a hazai bankok, anyabankjai vagy más konstrukcióval, de önmagában ez, úgy gondolom ma is, nem tudta volna megállítani a devizahitelezés elterjedését. A Nemzeti Bank állandó figyelmeztetéseket küldött a problémáról, a félévente vagy negyedévente megjelenő stabilitási jelentésben ezek rendszeresen visszatérő, egyre súlyosabb figyelmeztetések voltak. A Nemzetközi Valutaalappal teljes egyetértésben történtek ezek a figyelmeztetések, úgy gondolom, hogy az IMF is többször figyelmeztette a magyar kormányt is, az IMF-jelentésekből ez látható. A svájci jegybankelnök 2005-ös leveléből is világosan látható. Volt egy úgynevezett pénzügyi stabilitási bizottság, amiben a helyettesek vettek részt, tehát a jegybank alelnöke, az akkor pénzügyminisztériumi államtitkár és a PSZÁF alelnöke. Ebben a bizottságban sokszor megtárgyalták a Nemzeti Bank felvetésére ezt a problémát. Erről egy listát majd át fogok adni az elnök úrnak ezekről a figyelmeztetésekről és tárgyalásokról. Az volt a benyomásunk, hogy a kormányzat, a PSZÁF ezt nem tekinti komoly problémának, és nem is próbál olyan lépéseket tenni, amivel ezt meg tudná állítani.
Köszönöm szépen a figyelmet. És a kérdésekre szívesen válaszolok a továbbiakban is. "

Szerkesztői megjegyzés: Járai Zsigmond ex. MNB elnök koronatanú a devizaadósok által indítandó, a magyar állammal szembeni kárpótlási perekben. A bemutatott jegyzőkönyv pedig bizonyíték, a devizaadósok és a rablóhiteles bankok közötti jogi és elszámolási perekben arra a Kúriai kitételre, miszerint a kölcsönszerződés semmis, ha az adós nem kapott megfelelő tájékoztatást. 

Vitafórum